A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok Mohács déli városrészében.
TOP-5.2.1-15-BA1-2020-00005
A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE, IDŐTARTAMA
A Felhívás célja elsősorban az intelligens, fenntartható és az érintettek számára is érezhető növekedés elérése. Ennek megvalósítását összhangban az uniós stratégiával, a „Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra” című dokumentummal és a TOP 4.3. intézkedéssel (leromló városi területek rehabilitációja) képzeljük el, azt kiegészítve a leszakadó és leszakadással veszélyeztette városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációjával.
Mohács számára fontos a déli terület fejlesztése, mind az épített környezet, mind pedig az ott élők felzárkóztatása szempontjából. E projekt kapcsán javulnak a déli városrészben lakók lehetőségei, életkörülményei, és a városkép is. A tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek számára elérhetővé válnak a foglalkoztatást, a társadalmi beilleszkedést, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok.
A projekt a mohácsi déli városrészben kijelölt terület fejlesztését célozza meg, mely magában foglal több szegregátumot is. A megvalósítás kezdete 2021. augusztus 1., a hatályos befejezési határidő pedig 2023. szeptember 30. A projekt szakmai programját a korábban megvalósult igényfelmérés adatai, és az ezt megelőzően Mohács Újvárosban lezárult, ehhez hasonló projekt tapasztalatai alapján határoztuk meg. Az igényfelmérés által feltárt problémákra reagáló, átfogó beavatkozásokat szeretnénk megvalósítani a három szegregátumot is magába foglaló akcióterületen: a déli városrészben. Ezeket a fejlesztésre irányuló tevékenységeket mutatjuk be projektismertető kiadványunkban.